A Kisalföld egyik legnagyobb mezőgazdasági bemutatója és szakmai programja

2012. augusztus 11. Bősárkány

A Hanság Zöldség Napja 2012. augusztus 11-én 10. alkalommal kerül megrendezésre Bősárkányban, a Virágzó Vidékért Egyesület szervezésében és a Bősárkányi Önkormányzat valamint a Hanság-Fertőmenti Szövetkezet közreműködésében.

Ennek a rendezvénynek hagyománya van, hiszen idén már tizedik alkalommal rendezzük meg a Kisalföld és a régió jelentős termelőinek részvételével, amely a bemutatókon és szakmai programokon túl, a szélesebb közönség számára is kellemes szórakozási és művelődési lehetőséget nyújt.

Honlapunkon a részletes program és a szakmai hírek mellett az eddigi zöldségnapok történetén keresztül a képgalériákig minden információt megtalál, emellett jelentkezési űrlap is található.

Reméljük, hogy rendezvényünk felkelti érdeklődését és Önnel is találkozunk augusztus 11-én rendezvényünkön, a "Hanság Zöldség Napján", és úgy termelőként, mint érdeklődőként színes és tartalmas élményekben lesz része.


Üdvözlettel,
Kálmánné Kovács Henrietta
A Virágzó Vidékért Egyesület elnöke

Családi János
A Hanság-Fertőmenti TÉSZ elnöke



A 2012-es Meghívó